Lurkó UFC U16 – Bene Ferenc LA U16 0–2 (0–2)
Lurkó UFC U16:
Varga B. – Tancsics, Pénzes, Baldauf, Kovács N. (Kálócz, 63.) – Szabó K., Bertha, Varga M.– Kolozsvári, Menzhelieiev,  Grádvohl (Csóri, 46.). Vezetőedző: Berning Adrián.

A Regionális U16-os bajnokság Kiemelt Nyugati-csoportjában hazai környezetben lépett pályára Berning Adrián és Kálócz Zsolt együttese. Többen is hiányoztak a mieinknél a támadószekcióból, így az első időszakban akadoztak a támadásépítéseink. Sőt, az első félidőben közepén 7 perc alatt kétszer is betaláltak a somogyiak, így kétgólos előnnyel mehettek szünetre.

Egy óra elteltével Kovács Nimród szenvedett komolynak tűnő sérülést, mentő szállította el játékosunkat. Gipszbe került a lába, ezúttal is jobbulást kívánunk! A találkozón több gól nem született, így a kaposváriak elvitték a három pontot. 

Úgy érzem, sajnos ez a mérkőzés sem a mi elképzeléseink szerint alakult. Sérülésekkel bajlódtunk, meghatározó játékosok maradtak ki a keretből. Fizikális fáradtságot is láttam, így nem tudtunk dominálni úgy, ahogy az megszokott tőlünk. Kicsit mentálisan is bennünk maradt a legutóbbi mérkőzés. Csapatként fogunk kijönni ebből! Együtt dolgozunk és átlendülünk ezen a rossz és peches perióduson. Három találkozó van vissza: jobb játékra, koncentrációra és technikailag, valamint taktikailag pontosabb futballra van szükség. Az ellenfelünk ma jobban teljesített, koncentrálni kell a következő találkozókra. Ezúton is jobbulást kívánunk Nimródnak, várjuk vissza közénk

– fogalmazott Berning Adrián.

 

  • Csatolt dokumentumok