FC Ajka U14 – Lurkó UFC U14 1–1 (1–1)
Lurkó UFC U14:
Horváth-Szalai Alex – Gudui Dániel, Varga Nimród, Lakner Olivér, Andor István – Vert Zsolt (Babarcki Károly, 68.), Tompa Ádám, Bertók Gergő (Molnár Gábor, 53.) – Farkas Bendegúz, Szakács Benedek, Gartner Raul. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerző: Szakács (1., 0–1)

Az U14-es Regionális bajnokság felsőházi rájátszás utolsó fordulójában Ajkán vendégszerepeltek Joó Bálint tanítványai. A helyezések szempontjából már nem volt tétje ennek az összecsapásnak, a hazaiak a 4., a mieink pedig a 3., vagyis osztályozót érő helyen végeztek az idei szezonban ennek a találkozónak az eredményétől függetlenül. 

Rendkívül jól kezdték a mieink mérkőzést: a középkezdést követően alig telt el fél perc, amikor anélkül jutottunk el az első helyzetünkig, hogy hazai játékos a labdához ért volna. A gyönyörű akció végén Farkas Bendegúz centerezett középre, labdájára Szakács Benedek érkezett mintaszerűen, és kapásból juttatta a labdát a kapuba, 0–1.

A mieink a vezetés megszerzését követően is domináltak, irányították a játékot, sorra alakították ki a gólszerzési lehetőséget, ám ezek sajnos kihasználatlanul maradtak. Ekkor jött a futball íratlan szabálya, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát: egyik támadásunk során egy hazai játékos elé került a labda, aki egyből előre rúgta azt az elől helyezkedő társa irányába, akinek sikerült utolérnie a labdát, majd a menteni igyekvő védőink szorításában kiegyenlített, 1–1

A játék képe ezután sem változott, a mieink voltak a kezdeményezőbbek, többet birtokolták a labdát, hazaiak inkább védekezésre és kontrajátékra rendezkedtek be. 

A félidei szünetet követően, ha lehet, még tovább növelték a nyomást a zöld-feketék, ám a gólszerzés sehogy sem akart összejönni. Volt, hogy már a kapuson is átjutott a labda, ám egy önfeláldozó mentéssel egy hazai játékosnak a gólvonal elől sikerült tisztáznia. 

Noha óriási akarással és mezőnyfölényben játszottunk a találkozó végéig, sajnos nem sikerült újabb találatot elérnünk a hármas sípszóig, így a jó játék ellenére ma be kellett érnünk az 1 ponttal. 

A bajnokság ezzel a találkozóval véget ért, a 3. hely megszerzésével kivívta a kiemelt Regionális bajnokságra való osztályozó lehetőségét U14-es csapatunk, amelynek az első felvonására június 3-án kerül sor idegenben, majd a visszavágót négy nappal később, június 7-én játsszák hazai pályán Joó Bálint tanítványai. 

Ugyan nem sikerült megnyernünk a mai találkozót, mégis megdicsértem a srácokat a mérkőzést követően. Szinte végig óriási mezőnyfölényben futballoztunk, a találkozó nagy részében az ellenfelünk térfelén folyt a játék, emellett pedig sok szép támadást vezettünk, kreatívan, ötletesen, szenvedéllyel játszottunk. Külön öröm számomra, hogy a heti edzésmunkában gyakorolt dolgok visszaköszöntek a mai mérkőzésen, a letámadásunk remekül működött, rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén. Hiányérzetem egyedül a helyzetkihasználásunk miatt lehet, koncentráltabbnak, higgadtabbnak kell lennünk a befejezéseknél. Sajnos az utóbbi időben hadilábon állunk a gólszerzéssel, ez most egy ilyen időszak... Dolgozunk tovább, azon leszünk, hogy mielőbb megtaláljuk újra a góllövő cipőinket

– nyilatkozott Joó Bálint vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok