Péntek délután, rekkenő hőségben játszotta első felkészülési találkozóját a Joó Bálint vezette U14-es csapatunk, az Illés Akadémia U14 ellen. A zöld-feketék Répcei Kristóf, Gudui Dániel, Lakner Olivér, Babarcki Dominik, Andor István, Molnár Gábor, Tompa Ádám, Varga Nimród, Vert Zsolt, Farkas Bendegúz, Gartner Raul, Rajtosics Hunor, Sántha Zalán, Polgár Ádám összetételű kerettel játszottak. Az előzetesen megbeszéltek szerint a felek 4X20 perces mérkőzést játszottak egymással, az akadémisták 9–1-re nyertek.

Bátor, jó játékkal kezdett a Lurkó UFC. Nagyjából 10 perc elteltével, egy szép támadás végén Gartner Raul szerezte meg a vezetést. Többet volt a labda az Illésnél, ők irányították a játékot, ám labdaszerzést követően, gyors ellentámadások után a zöld-feketék is tudtak veszélyeztetni. Sokáig úgy tűnt, hogy több gól már nem esik az első negyedben, ám az első etap utolsó percében sikerült feltörnie az akadémiának a vendégek védelmét, így 1–1-es döntetlennel mehettek az első jól megérdemelt pihenőre a felek. 

A második 20 percben aztán a hazaiak mezőnyfölénye további gólokká érett. A felkészülés elején járó vendégeket fizikálisan felőrölte a második negyedben frissen pályára lépő vendég sor. Főleg egyéni hibákban mutatkozott meg a Lurkó csapatán a fáradtság, melyet az Illés Akadémia játékosai könyörtelenül kihasználtak. 

A mérkőzés második felére aztán újra feljavult a Lurkó játéka, többször is sikerült eljutnunk az ellenfél kapujáig, és bár újabb találatot nem sikerült elérni, összességében emelt fővel jöhettek le a pályáról a mérkőzés után, és egy nagyon hasznos találkozón vannak túl Joó Bálint tanítványai. 

Egy nagyon jó, képzett csapattal játszhattunk ma egy rendkívül hasznos mérkőzést. Az látszódott a csapaton, hogy mi még csak a felkészülés elején járunk, több olyan játékosunk is van, aki még csak egy-két edzést tudhat maga mögött az eddigi felkészülési időszakban. Legfőképpen a második negyedben volt ez szembetűnő, sajnos ebben a 20 percben az akaratot, a küzdeni akarást is hiányoltam több játékosomból is, ami egy ilyen helyzetben kompenzálhatná az erőnléti hiányosságainkat. Egyéni hibáknak köszönhetően több elkerülhető gólt is kaptunk ebben az időszakban. Ezt beszéltük át a szünetben, ezen sikerült is változtatnunk, az utolsó két negyed ismét rendben volt, becsülettel küzdöttünk. Emellett az elveinket sem adtuk fel, a játékra törekedtünk, amiben természetesen benne van a hiba lehetősége, pláne ilyen képességű csapat ellen, de úgy gondolom, hogy hosszú távon mindenképpen ez szolgálja a gyerekek fejlődését. Összességében, a második negyedet leszámítva csapatomnak nincs semmi szégyenkezni valója, emelt fővel jöhettek le a srácok a pályáról, rendkívül jól szolgálta ez a mérkőzés a gyerekek fejlődését. Rengeteg munka áll még előttünk a szezon előtt, dolgozunk tovább

– foglalta össze a látottakat Joó Bálint.

 

  • Csatolt dokumentumok