Viadukt SE U15 – Lurkó UFC U15 3–3 (2–2)
Lurkó UFC U15: Pfender - Tancsics, Kiss L. (Grádvohl, 60.), Házi, Baldauf – Biró (Szabó K., 65.), Szakasics, Varga M. – Szabó M. M. (Lajos, 60.), Berzlánovich, Csonka. Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Szakasics (12., 0–1), Berzlánovich (15., 0–2; 64., 3–3)

Meglepte a hazaiakat a Lurkó, és az első negyedóra végére kétgólos előnyt épített fel Berning Adrián csapata. Előbb egy egy mögékerülés után Szabó Máté kicselezte a védőjét, centerezését pedig Szakasics Péter váltotta gólra. Három perc múlva egy átlövés után Berzlánovich Máté volt szemfüles, és közelről szerezte meg a második gólunkat. A fiúk azt hitték, hogy zsebben a három pont, ám a biatorbágyiak lelkessé váltak, és nekik is bő negyedóra elég volt ahhoz, hogy kiegyenlítsenek – kezdődhetett minden elölről. A második félidőben a hazaiak átvették a vezetést, ám a 64. percben egy pompás kiugratás után Berzla pontosan rúgta el a kapus mellett a labdát, kialakítva a 3–3-as végeredményt. Támadónk 4 találkozón 9 gólnál jár, ám közben figyelnie is kell, mert mindegyik meccsen kapott sárga lapot is.

Az iksszel továbbra is veretlen a Lurkó, és a Regionális U15-ös bajnokság Kiemelt Nyugati-csoportjának harmadik helyén áll.

Vegyes érzéseim vannak: 2–0-ra vezetni tudtunk, de túlságosan megnyugodtunk, leültünk ezek után. Ez pedig az ellenfél megérezte és kihasználta, vérszemet kaptak és ikszre hozták fel a félidőt. Sőt, a II. játékrész elején a vezetést is megszerezték, így nekünk kellett az eredmény után futni. Ki tudtunk egyenlíteni – ez a meccs pozitívuma. Ebből tanulnunk kell! A hőfoknak és a tempónak is meg kell maradnia, nem szabad kiengedni egy pillanatra sem– ezt elmondtam a csapatnak. Látjuk, hogy ebben a bajnokságban minden meccs élet-halálra megy, egyenrangúak az együttesek, színvonalas a küzdelemsorozat! Örülök, hogy megőriztük veretlenségünket, az egy ponthoz is gratulálok a srácoknak

– mondta Berning Adrián a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok