Illés Akadémia U15 – Lurkó UFC U17 0–0
Lurkó UFC U17:
Pfeiffer – Prógli, Várnai, Makkos, Wágner – Varga T., Vér K., Hajba, Varga M. – Tóth D., Szár. Cserék: Gyulai, Horváth H. Vezetőedző: Janzsó László.

Az Illés Akadémia U15-ös és a Lurkó UFC U17-es csapatainak mérkőzés eltért a szokásostól, ugyanis ez egy ún. játékvezetői tesztmérkőzés volt, amikor a tanfolyamon résztvevők „élesben” gyakorolták a tanultakat – ezúttal az Illés Akadémia U19-es korosztályainak tagjai.

Az első felkészülési mérkőzésen bátran és helyenként irányítólag lépett fel a Lurkó. Benne volt a találkozó képében, hogy akár meg is nyerheti azt a zöld-fekete gárda. Jó iramú volt a meccs, mindkét csapat dicséretet érdemel!

A játékból egyedül a gól hiányzott! Minden téren felvettük a versenyt az akadémiai U15-ösökkel. Természetesen látni lehetett azt, hogy a képzésben előrébb járnak a fiatalabb koruk ellenére, a lefordulások, a bemozgások már-már automatizmusként működtek náluk. A többi téren azonban volt periódus, amikor fölülmúltuk őket, de a legfontosabb – és én leginkább ennek örültem – hogy magunkat is! Kellett volna gólt szereznünk, ám ennek ellenére azt mondom, hogy remekül helyt álltunk, és elégedett vagyok az eredménnyel, ugyanis egy kiválóan felkészített csapat ellen egy jó mérkőzést játszottunk

– mondta Janzsó László a találkozó után.  

  • Csatolt dokumentumok