Illés Akadémia - Sturm Graz 1:4 (1:3)

Gól : Horváth Márk

Összeállítás:

Molnár -Végh Marcell -   Bonchis O., Horváth B., Karvalics K., Csörnyei Zs. - Balikó Ádám -  Spaizs L., Horváth M. - Fischl S., Baranyai N., Tóth Z.

Cserék: Szijjártó Ábel , Szijjártó Áron, Rózsa M.

Sátori Barnabás edző :

"Erős utánpótlással rendelkező osztrák csapat ellen játszottunk felkészülési mérkőzést.

Mivel ugyanezen a napon  megyei futsal döntőn is jelenésünk volt, így a keretet két részre osztva négy 2007-es születésű játékossal kiegészülve próbáltuk felvenni a versenyt a Sturm Graz ellen.

Az első félidőben a vendégek egyértelműen domináltak és megérdemelten tettek szert két gólos előnyre.

A második játékrész már sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de amíg mi a kapufát találtuk el addig a graziak megszerezték a negyedik góljukat is.

Összességében teljesen megérdemelten nyertek a vendégek."