Takács Csaba edző:

A tornán öt mérkőzést játszottunk, erős, jó csapatok ellen. Minden mérkőzésünk nagy iramú, magas intenzítású volt. Nagyon sok párharc, 1:1 elleni játék, letámadás, visszatámadás jellemezte a játékot. Az első mérkőzés magabiztos győzelme után sajnos több győzelmet már nem szereztünk, szoros mérkőzéseken szenvedtünk négy vereséget. A vereségek elsősorban a rossz helyzetkihasználásunknak, illetve a mérkőzések elején mutatott koncentráció hiánynak köszönhetjük. Szinte minden mérkőzésen már az első percekben hátrányba kerültünk, utána hiába voltunk mezőnyfölényben, a kialakított helyzeteket nem tudtuk értékesíteni. A körbe palánkos játékhoz nem igazán tudtunk megfelelően alkalmazkodni, ellenfeleink jobban kihasználták a palánk adta lehetőségeket. 

 A torna jó tapasztalatszerzés volt, nemzetközi mérkőzéseket tudtunk játszani, és a gyerekek a saját bőrükön érezhették, hogy ezek a csapatok más kávéházat képviselnek. A 8. hely nem tükrözi hűen a csapat erejét, kis szerencsével jobb helyezést is elérhettünk volna. Összességében a torna jól szolgálta felkészülésünket. 

Eredmények: 

Illés Akadémia - Admira Wacker 5:1  Rózsa Máté 2, Abért Barna 2, Szijjártó Ábel 

Illés Akadémia  - GAK Juniors 0:1 

Illés Akadémia - Rapid Wien 1:3 öngól

Illés Akadémia - Blau Weiss Linz 0:1 

Illés Akadémia - St. Pölten 1:2 Abért Barna

Keret: Tama Máté, Szalay Márk, Szijjártó Áron, Pál Levente, Tóth Barnabás, Rózsa Máté, Palkó Áron, Őri Bálint, Abért Barna, Csonka Gergő, Szijjártó Ábel

Edzők: Takács Csaba, Szűcs János   

  • Csatolt dokumentumok