NK Maribor - Illés Akadémia 3:6

Szűcs János edző :

"Műfüves pályán játszottunk 8+1 felállásban. 2×30percet.

Az első tíz perc alatt három gólt kaptunk, valószínűleg a buszon maradtunk még...utána rendeztük a sorainkat, feltoltuk a védekezésünket, ami nem ízlett az ellenfélnek, sok labdát szereztünk. A Maribor dupla rombuszban játszott, kevés ilyen ellenféllel játszottunk eddig, de jól reagáltuk le, mind védekezésben, mind támadásban. Jók voltak az átmenetek, kreatívan játszottunk. Nagy dícséret a fiúknak, amit gyakoroltunk a héten, maximálisan viszont láttam. Egy nagyon jó játékerőt képviselő csapatot sikerült legyőznünk!"

Utánpótlás torna, Güssing :

Szűcs János edző :

"A pénteki edzőmeccs után fáradtan érkeztünk a szombati tornára, amely szűk pályán nagy melegben került megrendezésre.

Minden meccsen fölényben játszottunk, talán a későbbi győztes Budapest Honvéd ellen nem.

A fiúk próbálták visszaadni a kért és gyakorolt elemeket, ami nagyrészt sikerült is. Az eredmény viszont nem lett fényes, de ennek ellenére elégedett voltam, valamennyi meccsünkön építettük a játékot, sokat birtokoltuk a labdát, próbáltuk "játszani' a futballt. A gólszerzés hagyott némi kiívánnivalót maga után. A jövő hétvégi Salzkammergut Kupára jó főpróba volt. Ott ismét remek mezőnyben fejlődhetünk, már a csoportmérkőzések sem lesznek leányálmok!

( Red Bull Salzburg, Sturm Graz, Ceské Budejovice, Austria Wien, SKN St. Pölten )

A güssingi eredmények :

Csoportmérkőzések :

Illés AKA - Szentgotthárd 9:0

Illés AKA - Hirschstetten 5:0

Illés AKA - Budapest Honvéd 0:1

Illés AKA - Vulcolor Güssing 8:0

Illés AKA - Zalaegerszeg 0:0

Illés AKA - Rapid Wien 0:2

7. helyért :

Illés AKA - Fürstenfeld 1:0

Csapatunk a 7. helyet szerezte meg a tornán.

1. Budapest Honvéd

2. SK Sturm Graz

3. TSV Hartberg

4. Rapid Wien.

5. Haladás VSE

6. Zalaegerszeg

7. Illés Akadémia .....

  • Csatolt dokumentumok