Sárvár FC U12– Lurkó UFC U12 3–0 (2–0, 0–0, 1–0, 0–0)
Lurkó UFC U12:
Torma Levente – Petre Antonio, Gécsek Benett, Holtay Zsombor – Pomper Márton, Pető-Takács Botond – Rétközi Ádám, Németh Zétény, Fülöp Richárd. Cserék: Reiber Bence, Cséve Gergő. Vezetőedző: Balogh Bence.

Sárvárra látogatott csapatunk. Nem túl bíztató előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek, négy hiányzója volt az amúgy sem bő keretünknek. Így 3 U11-es játékos is lehetőséghez jutott. Már korán, a 6. percben megszerezte a vezetést a hazai alakulat, egy labdakihozatalnál utolsó emberként a rárúgtuk a támadóra, akiről a kapunkba pattant a labda. Öt perccel később egy középen eladott labdából jött ránk ellenfelünk, ismét betaláltak a hibánkból. A második játékrészben a mezőnyben folyt a munka, itt is talán a hazaiak akarata érvényesült jobban. A harmadik és a negyedik negyedre sikerült felébredni és helyzeteket alakítani ki, azonban a kapu előtt határozatlanok voltunk, így a sárváriak 3–0-ra nyerték meg a mérkőzést.

Kissé csalódott vagyok, hiszen ott folytattuk, ahol a múlt héten abbahagytuk. Labda nélküli mozgás, társas kapcsolatok – főleg labdabirtoklásban – és a minden áron való győzni akarás. Ezek a dolgok nagyon hiányoznak, pedig a futball alapjai. A következő hónapokban csak erre fókuszálunk. Szeretném megköszönni az U11-es játékosok segítségét, példát vehetnek róluk a többiek: mind mentalitásban, mind alázatban

– nyilatkozta Balogh Bence.

 

  • Csatolt dokumentumok