FC Ajka U17 – Lurkó UFC U17 3–0 (3–0)
Lurkó UFC U17: Kiss B. – Prógli (Simon M., 61.), Neszlinger, Kovács Á., Wágner – Lang, Vér – Fábián (Nagy D., 32.), Hajba (Varga T., 69.), Makkos (Varga M., 46.) – Holtay (Szár, 46.). Edző: Janzsó László.

A két győzelemmel rajtoló FC Ajka vendégeként lépett pályára a regionális bajnokság észak-nyugati csoportjában a Lurkó UFC. Előttünk adódtak nagy lehetőségek az első negyedórában, ám ezek kimaradtak, majd szűk fél óra elteltével egy kontrából az Ajka talált be. Gyorsak voltak, és fizikálisan felülmúltak bennünket, sok gondot okoztak ebben a periódusban a hazai támadások. Sajnos Fábián Dánielt ágyékhúzódás miatt kénytelen volt lecserélni Janzsó László. Egy perc alatt kétszer is betalált az Ajka, így háromgólos hátránnyal ment a szünetre a Lurkó. A második félidőben is hasonlóan alakult a játék képe, ám ekkor már jobban zárt a védelmünk, ha pedig rajtuk is túljutott a labda, akkor Kiss Barnabás védett nagyszerűen.

A találkozón több gól nem született, az ajkaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Hajba Zoltán kezdőként, míg Szár Gábor csereként beállva játszotta első U17-es mérkőzését a Lurkó UFC színeiben. 

A mérkőzés első 20 percében jól játszottunk, tartottuk magunkat – támadásokat vezettünk, két ziccerünk is volt: Fábián Dani és Vér Kristóf került helyzetbe. Sajnos ezt követően egy kontragóllal megszerezte a vezetést az Ajka. A három találatból kettő nagy belső védelmi hibából született, ez az, ami igazán bánt. A 90 percet egészében tekintve egyébként megérdemelt volt az ajkai csapat győzelme. Hiányzik a gyors szélsőjáték és a kapu előtti magabiztosság a játékunkból, ezek nélkül nem tudunk sikeresek lenni a nálunk magasabban jegyzett csapatok ellen. Ha a koncentrált védekezés meglenne, sokkal előrébb tartanánk – mindemellett ezen az estén Kiss Barnabás remekül védett, az eddigi legjobb találkozója volt az ajkai. Sok munka áll előttünk, a hibáinkat ki kell javítani és fejlődni hétről-hétre

– összegzett Janzsó László a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok