U10-es csapatunk a Rapid Wien hasonló korosztályú gárdájával mérkőzött meg a bécsi csapat edzőközpontjában a Hanappi stadion mellett csütörtökön este.

Nagypályás szabályok szerint játszottak az együttesek. (les, hazaadás)

Rapid Wien - Lurkó UFC 10:6 (6:2)

Catalin Azoitei edző:

"Nagyon örülök, hogy ez a mérkőzés megvalósult, ezért köszönet a szervezőknek. Kiváló képességű ellenfél ellen mérkőzhettünk a hatalmas Rapid Stadion mellett. A játékidő 2X30 perc volt. A labdakihozatalokba csúsztak hibák a találkozó elején és ezekből sajnos kaptunk gólokat, de gyakorolhattuk a játék több elemét, a védekezést a labdabirtokló letámadását, a tolódást, a mélységi passzok lezárását. A meccs elején viszonylag sok hiba csúszott a játékunkba, viszonylag lassú volt a passzjátékunk és gondok voltak a labdanélküli mozgásokkal. Kétgólos hátrányba kerültünk, mire sikerült felvennünk a bécsi csapat gyors, sok futásra épülő játékát. Nagy volt az iram.

Minden játékosomnak adtam játéklehetőséget és a második félidőben mutatott játékunk jobban tetszett. A motiváció érezhető volt a srácokon és fizikálisan is bírtuk a tempót. Ne felejtsük el a Rapid könnyebben válogat gyerekeket, mint mi és próbálják a legjobbakat beépíteni a korosztályaikba. Nekünk viszont a tanulás a fontos, erre jók az ilyen jellegű találkozók. Ezeken tudjuk lemérni, hogy hol tartunk, hiszen a kép időnként csalóka, arról beszélünk hogy kék az ég, aztán játszunk egy igazán jó csapattal és rá kell jönnünk, hogy nem is annyira kék. Minden csak viszonyítás kérdése. A fő kérdés azonban az hová szeretnénk eljutni?

Ettől függetlenül a dicséret jár minden játékosomnak, hiszen a hozzáállásukkal próbálták eltüntetni a különbséget a hatvan perc végére kialakult négygólos különbség reálisnak mondható."

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok