Hetedik alkalommal rendeztük meg Bükön a Kulcsár Ferenc Emléktornát.

Kiválóan felkészült csapatok játszottak, korukhoz képest magas szinvonalon. 

A Lurkó csapatának ez a torna most nem sikerült, már az első meccsen érezhető volt a srácokon az indiszponáltság, talán a fáradtság is, mivel az előző napon délután még a megyei futsal bajnokságban játszottak négy mérkőzést. Azonban ne keressünk kifogást jó magyar szokás szerint, ez most nem sikerült, de rövidesen lehet javítani! Újabb tornák és meccsek jönnek, dolgozni kell szorgalmasan és menni tovább a megkezdett úton!

Az első meccsen a Sopron ellen 2:0-ás vezetésről vesztettek a srácok az utolsó pillanatban, majd az osztrák csapat ellen sem sikerült gólt szereznünk, igaz nem is kaptunk, de ez, mint később kiderült, kevés volt.

Ezt követően az MTK Budapest következett, a későbbi tornagyőztes, akik ezen a napon valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Az első percben hátrányba kerültünk, mégis talán ez volt a legjobb meccsünk, nyomtunk végig, de gólt nem tudtunk szerezni, ma ezzel is hadilábon álltunk.

Ennek ellenére az Újpest ellen összeszedtük magunkat, két szép góllal vezettünk, és a fővárosi csapat csak szépíteni tudott.

A Wiener Sport Club ellen pedig megszereztük a vezetést, ekkor talán mindenki azt hitte, fordulat következik be, és egy kicsit a szerencse is mellénk áll, de egyéni hibákból a bécsi csapat két perc alatt hármat vágott. A hibáknak a labdarúgásban is van következménye, de ezekből kell tanulni is.

Az utolsó csoportmeccsen a Diósgyőr ellen ismét megpróbálták összeszedni magukat a gyerekek, jobban is játszottunk, de még az ellenfél kapujából is kifejeltük a labdát, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, egy újabb egyéni hiba eldöntötte a sorsunkat, vesztettünk.

Az azonos pontszámok sem nekünk kedveztek, így csak a 11. helyért játszhattunk a tavalyi győztes MOL Vidi csapatával. Ez volt a végszó, és számunkra a szépségtapasz. Itt legalább nyertünk.

Eredmények :

Lurkó UFC - SC Sopron 2:3

Lurkó UFC - JAZ Gu Süd 0:0

Lurkó UFC - MTK Budapest SKISA 0:1

Lurkó UFC - Újpest TE 2:1

Lurkó UFC - Wiener Sport Club 1:3

Lurkó UFC - Diósgyőri VTK 0:1

11. helyért :

Lurkó UFC - MOL Vidi FC 1:0

A tornát az MTK nyerte a Budapest Honvéd ellen. (2:0)

Harmadik az ETO FC Győr, negyedik a Wiener Sport Club lett. A helyezettek között volt még a Ferencváros, a Slovan Bratislava és a Veszprém gárdája.

Örülünk, hogy megrendezhettük az ország egyik legerősebb mezőnyű U11-es termtornáját, sok szakember tűnt fel a tornán, a lelátón a nap folyamán, és figyelte a találkozókat. A  játékosaink fejlődéséhez szükség van pozitív és negatív élményekre is. Most az utóbbiakból volt több. Dolgozni, edzeni kell, és a mentalítás is nagyon fontos. Rengeteg ügyes gyerek játszott a csapatokban, nálunk is vannak hasonlóak. A fejlődésükhöz pedig az ilyen jellegű megméretések elengedhetetlenek.  Erős ellenfelek, nagy iram, kemény csaták - szokni kell minden lurkónknak.

A díjakat a torna végén Kulcsár Ferenc lánya, testvére, továbbá nagy örömünkre, Török Péter, a Haladás egykori és Kulcsár Ferenc utolsó szombathelyi trénere, valamint Sebestyén Péter, a Halagás Öregfiúk vezetője és Marton János, Canci bácsi barátja adta át.

Jövőre ismét megrendezzük a Kulcsár Ferenc Emléktornát, de előtte, január 27-én, lezárjuk téli teremtornáinkat, méltó módon emlékezve a Haladás olimpiai bajnok kapusára, Szarka Zoltánra. Az U9-es korosztály játékosai lépnek pályára, immáron harmadik alkalommal, szintén a büki csarnokban. Neves klubok kis játékosai adnak egymásnak randevút és versengenek a vándorkupáért.

 

  • Csatolt dokumentumok