A középmezőnyben fejezte be a 2020/2021-es bajnoki szezont Janzsó László együttese. A mieink a 7. helyen zártak: 12 győzelem, 7 döntetlen és 9 vereség került a zsákba, a gólkülönbségünk pozitív, 47–35. A bajnokságban mi játszottuk a legtöbb ikszet és a negyedik legkevesebb gólt a Lurkó kapta. Az őszi 12 kör alatt 19 pontot gyűjtöttünk (1,58/mérkőzés), míg a tavaszi 16 forduló alatt 24-et (1,5/mérkőzés).

A vezetőedző 28 játékost nevezett, közülük 27-en pályára is léptek. Kiss Levente az összes bajnoki találkozón játszott – sőt, a tavasz során egy percet sem hiányzott – így 2463 perccel ő viselte a legtöbbet a Lurkó-mezt. Ugyancsak mindegyik meccsen szerepelt a 2444 percet pályán töltő Nemes Adrián. Mindössze egyszer hiányzott, és a többi 27 találkozón végig játszott Séfer Márk (2430 perc). Csak két csatát hagyott ki Pusztai Gergő (2319), míg hármat a kapus Kovács Dominik (2127 perc). Ugyancsak 25-ször játszott Janzsó Bence (1998 perc). Stabilan játszott Balikó Márton (1846), Lipics Máté (1811), Járfás Gergő (1594), Bakos Bence (1554) és Kárász Noel (1549). A – Járfás Gergőhöz hasonlóan, sokáig sérüléssel bajlódó – Hajmási Martin érte még el a legalább ezer percet (1022). A csak ősszel szereplő Kovács Dániel (777 perc) következik, majd Séllei Botond (739), Ágoston Roland (709) és Závecz Kristóf (655). A második legfoglalkoztatotabb kapusunk Bögöly Barnabás (491), majd Belső Bence (266), Horváth Botond (203), Németh Raul (155) jönnek a sorban. Kiss Barnabás (138), Neszlinger Zsolt és Varga Dániel (90-90), Németh Tamás (82), Nagy Dávid (45), Sáfár Balázs (24) és Holtay Benjámin (9) szerepeltek még az U19-esek között. Három mérkőzésen a hálóőr Kelemen Győző nevezve volt, de pályára nem lépett.

Egyetlen piros lapot sem kaptunk a bajnokság során. Tizenhárom játékos részesült sárgalapos figyelmeztetésben. A legkeményebb futballistáink Janzsó Bence (9), Bakos Bence és Séfer Márk (7-7) voltak, de ötször sárgult be Járfás Gergő is, négyszer-négyszer Pusztai Gergő, Hajmási Martin és Balikó Márton, háromszor Nemes Adrián. Két figyelmeztetést kapott Kiss Levente, és egyet-egyet Kovács Dominik, Kovács Dániel, Horváth Botond és Kárász Noel.

Szintén tizenhárom játékos került fel a házi góllövőlistára. Tizeneggyel Séfer Márk zárt az élen, tíz gólt szerzett Járfás Gergő, hatot Bakos Bence, ötöt Kárász Noel. Három-három találat fűződik Kovács Dániel és Pusztai Gergő nevéhez. Kétgólos Séllei Botond és Varga Dániel, míg egy-egy gólt szerzett Kovács Dominik, Janzsó Bence, Hajmási Martin, Ágoston Roland és Nemes Adrián.

  • Csatolt dokumentumok