Lurkó UFC U19 – Üstökös FC Győr 2–3 (1–0)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Sabia, Neszlinger, Sáfár, Závecz (Ágoston, 46.) – Kiss L., Lang – Tóth N. (Fábián, 64.), Vér, Makkos (Varga M., 80.) – Péter. Vezetőedző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Makkos (3., 1–0), Kiss L. (60., 2–1)

A Regionális U19-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának abszolút a hajrájában járunk. A győztes – utcahosszal – a Mosonmagyaróvár csapata lett. A Lurkó UFC az ötödik helyen állt a forduló előtt 48 ponttal, és éppen a pont mögöttünk lévő Üstökös volt a vendégünk: a kékek 44-gyel álltak.

A mieink kezdték jobban a meccset, és egy korszerű támadás végén szép gólt szerezve mi jutottunk előnyhöz. Vér Kristóf dobta ki a labdát Tóth Nimródnak, akinek a középreadott labdájára Makkos Máté érkezett remek ütemben, és máris 1–0 volt ide bő két perc után. A vendégek inkább a fizikai erőre apelláltak, mi szerettünk volna futballozni, de az első félidőben több helyzet nem volt, inkább a középpályán küzdöttek egymással a csapatok. A szünet után hamar kiegyenlített az Üstökös, ám szűk egy óra elteltével szöglethez jutottunk: a középreadott labdát Kiss Levente sodorta a kapuba, 2–1, ismét nálunk volt az előny! Azonban a hajrá nem a mi szánk íze szerint alakult: negyedórával a vége előtt egyenlítettek a vendégek, majd a 86. percben újabb gólt szereztek és így 3–2-re megnyerték a mérkőzést.

Egy ponttal még így is a győriek előtt vagyunk: az utolsó fordulóban Hévíz–Lurkó-mérkőzést rendeznek. Amennyiben nyerünk, biztosan mi végzünk az ötödik pozícióban.  

Küzdelmes és hasznos mérkőzést játszottunk úgy, hogy sok U17-es játékos szerepelt a csapatomban. Hatan is hiányoztak a sztenderd futballistáim közül. Sikerült megszereznünk a vezetést, aztán amikor kiegyenlítettek a vendégek, megint visszavettük azt. A győriek inkább a fizikai erőre helyezték a hangsúlyt, mi pedig a játékra. A védekezésünkben azonban akadt még hiba, ezt kihasználták a győriek, és maguk javára tudták fordítani az eredményt. Mindenkinek a hozzáállásával elégedett vagyok! Egy mérkőzés van még hátra: a saját kezünkben van továbbra is a sorsunk. Ha nyerünk Hévízen, biztosan miénk az ötödik hely

– fogalmazott a mérkőzés után Molnár Károly vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok