Az Illés Akadémia Nyárnyitó Tornáján öt ország 16 csapata vett részt. Az Orbán Dániel vezette U12-esek (2011) két rendkívül szoros mérkőzéssel indított, majd jött egy kisebb hullámvölgy – igaz, ebben az időszakban a remek színvonalú torna kiemelkedő csapataival játszottunk – ám az utolsó helyosztón ismét jól szerepeltünk. Az NS Mura ellen aztán döntetlen lett a végeredmény 20 perc után, így jöhettek a büntetőrúgások – ahol aztán mi nem tudtunk hibázni, így a torna 15. helyén végeztünk. Az eseményre Vargovics Zsolt, a Lurkó UFC szakmai vezetője tekintett vissza.

Remekül felkészített együttesek kiválóan megszervezett eseménye volt az Illés Akadémia Nyárnyitó Tornája. Ezúton is köszönöm a szervezők munkáját, nem megfeledkezve arról, hogy Kálócz Zsolt edzőkollégám és sok-sok Lurkós játékos – a közösségi szolgálatain belül – is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jó rendezés mellett a csapatoknak csakis saját magukkal kellett foglalkozniuk. Neves, kiváló erőkből álló klubok indultak a tornán, többük teljesítményét az ellenünk vívott mérkőzéseken is megtapasztalhattuk. Meglátásom szerint ebben a korosztályban minőségben közelebb álltunk a torna résztvevőihez. Bő kerettel szerepelhettünk, így sokak lehetőséget kaptak arra, hogy ezen a nemzetközi szinten megmutathassák magukat. Az eredmény leginkább a gyerekek számára a fontos – mi mindig hangsúlyozzuk, hogy számunkra kevésbé. Mi a játék minőségében és a játék képében gondolkodunk, és úgy látom, fel is tudtunk nőni a torna adta feladathoz. A találkozókon inkább a fizikális különbségek domináltak, ebben maradtunk alul, ebben pl. az MTK vagy a Fehérvár magasabb szintet képviselt nálunk. Rendkívül pozitívum, hogy a gyerekek fejlődése egyértelműen látható. Visszaköszön ebben mindaz a munka, ami az elmúlt egy-másfél évben zajlott. Nagyságrendileg ekkor állt össze ez a társaság: ők nagyon sok mindent elértek ebben az időszakban. Sokuk a körzetközponti edzéseken jelentkeztek először, majd bekerültek a Lurkóba és csapattá értek. Ilyen erős együttesek ellen jó pályára lépni, mert lehet látni közvetlenül, mit lehet elérni és hová lehet eljutni! A bajnoki évad remek lezárása volt ez a torna

– nyilatkozta Vargovics Zsolt, a Lurkó UFC szakmai vezetője.

  • Csatolt dokumentumok