U15-ös bajnoki mérkőzés

Lurkó UFC - Mosonmagyaróvári ITE 4:1 (4:0)

Kiss Barnabás (Kelemen Győző) - Kovács Ákos, Neszlinger Zsolt, Verasztó Milán, Varga Máté, Németh Gergő, Bíró Botond, Nagy Dominik, Tóth Bence, Major Máté, (Mikos Marcell), Holtay Benjámin

Gólszerzők : Németh Gergő, Neszlinger Zsolt, Bíró Botond, Holtay Benjámin

 

Nagy Krisztián edző :

"Nyolc nap alatt a harmadik mérkőzésünket játszottuk le az edzéseket is figyelembe véve a hétre kijutott a fociból.

A három pont sorsa egy pillanatig sem volt kétséges, ehhez gratulálok is a fiúknak! 

Bár az első félidei játékunk tempója és minősége is messze volt az elvárttól, a rúgott gólok kissé felejtették a minőségbeli különbséget. Szerettem volna többet kihozni a fiúkból. Több passzt és futást, ütemváltást, a területek kihasználását, passzpontosságot és a helyzetek komolyabb kihasználását kértem a félidőben a szavaim azonban süket fülekre találtak. A fiúk valamiért megelégedtek a mutatott játék alacsony színvonalával. Kis túlzással a magunk mögött tudott kettő vereségben több fejlődést szolgáló momentumot találtam, mint a szombati győzelmünkben. A vendégek szépítő találata teljesen megérdemelt szépségdíjas lövés volt, melyet az egész csapat turistaként bámult. Valakinek csak ekkor esett le, hogy valamit nagyon elszúrtunk a második félidőben. Ha csak az érkezéseket és beadásukat javítjuk, alapos gólarány növelést érhettünk volna el. Ha játékosok nem a mindenkori teljesítőképességük határait feszegetik, hanem beleülnek a meleg kényelmes iszapba, akkor onnan nehéz lesz akárkit is kirángatni. A héten teszünk róla, hogy ne így legyen! Az U14-es korosztály is itthon tartotta a három pontot, nekik ezúton is gratulálunk!"

 

U14-es bajnoki mérkőzés 

Lurkó UFC - Mosonmagyaróvári ITE 4:1 (2:0)

Szanyi Zsombor - Belső Bálint, Vilics Márk, Lajos Dávid, Dénes Zoltán, (Földes Bence), Stampf Ruben, Varga Mátyás, Vajda Dávid, (Schwahofer Márk), Kajtár László, (Katona Zoltán), Horváth Benedek, Tóth Dávid

Gólszerzők : Stampf Ruben, Kajtár László, Varga Mátyás, Horváth Benedek

 

Varga Zoltán edző :

"A három pont megszerzésének reményében készültünk a mérkőzésre.

Mindenki fegyelmezetten tette a feladadtát, védekezésben, támadásban hatékonyak voltunk. Csapatként tudtunk felülkerekedni a hasonló cipőben járó, sportszerűen küzdő vendégeken.

Mindenkinek jár a taps és a gratuláció!"

  • Csatolt dokumentumok