U15-ös bajnoki mérkőzés

Lurkó UFC- Sárvár FC 5:4 (0:3)
Kelemen Gy/Kiss B.,. –Belső B. Lajos D., Neszlinger Zs., Nagy D., -Tóth B., Biró B., Varga M.,- Németh G., Holtay B, Major M./Mikos M.

Gólszerzők: Holtay B.3,  Biró B., Tóth B.

Nagy Krisztián edző :

"Képtelenség leirni a mérkőzésen történteket, de megpróbálom! Éljen- éljen: 0:1- klasszikust idézve! Meddő mezőnyfölény, alibi, könnyelmű támadó munka, csak a szerelés jött ki a pályára a szív és az ész nem! A védekezés? Makacs belső védőkkel, gyors sárvári kontrákkal 0:3! Jól jött a félidei eligazítás lehetősége. Aztán jött a második félidő mindent beleadunkja! 3 perc alatt többet csináltunk, mint az első 40 percben. Meg lehet arról volt szó így lesz az első félidőben is. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sok mellével, kapufával. A sarokrúgásaink jól sikerültek, szépen fel is jöttünk 3:3. Nem kell szót fogadni, úgyse lesz gól, ja de mégis 3:4. De ha már itt vagyunk, ne csak idegesítsük az edzőt, nyerjünk is! Úgy is lett, erővel jól bírtuk, nagyot küzdve a végére megfordítottuk a mérkőzést, ez mindenképpen a csapat erejét mutatja. Jobb érzés lesz 6 ponttal a zsebünkben Zalába utazni!"
 

U14-es bajnoki mérkőzés

Lurkó UFC- Sárvár FC 1:5 (0:2)

Szanyi Zs., - Schwahofer M., Stampf R., Varga Z., Dénes Z.,/Baldauf Z., - Biró B.,/ Földes B.,Tóth D., Vilics M., - Kajtár L., Horváth B., Katona Z./ Grádvohl P.,
Góllövő: Kajtár L.

Nagy Krisztián edző :

"Itt sajnos éppen ellenkező volt a forgatókönyv. Határozottan kezdtük a mérkőzést, inkább mi irányítottuk a játékot több támadást is kidolgoztunk a gól viszont nem nagyon akart megjönni. Ellenfelünk egyre jobban magára talált majd helyzeteit gólra is váltotta, így kétgólos hátrányból mehettünk a szünetre. Kissé összeszedtük magunkat kapartunk egy gólt is! Következő helyzetünk azonban kimaradt a sárvári kontra viszont nem! Sajnos fizikálisan és mentálisan is nagyon hamar elfáradtunk, amit kőkeményen ki is használtak a vendégek! Nem volt húzó ember a pályán mindenki mástól várta a megoldást! Csak a kőkemény munka, hit, kitartás, lelkesedés és a biztatás mozdíthat ki minket az álló vízből! Szorítsátok össze a fogaitokat fiúk!"

  • Csatolt dokumentumok