U13-as bajnoki mérkőzés

Hévíz SK - Lurkó UFC 1:6 (0:0)

Répcei Kristóf - Csupor Dominik, Kiss Levente, Baldauf Zalán, Házi Marcell, Szabó Máté, Bíró Botond, Szakasics Péter, Tancsics Kornél, Grádwohl Péter, Berzlánovich Máté

Csere : Soós-Nádor Sebestyén, Gergye László, Ágoston Attila

Gólszerzők : Berzlánovich Máté (3), Soós-Nádor Sebestyén, Szakasics Péter, Grádwohl Péter

 

Berning Adrián edző :

"Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Hévíz otthonában, ahol az első félidőben már akadtak lehetőségeink nem is egy, de sajnos nem éltünk velük!! A hazai csapat nem igen próbált a földön játszani, inkább felívelt labdákkal próbáltak zavart okozni, de védőink remekül helytálltak. 

A második játékrészt remekül kezdtük, ahol még nagyobb nyomást próbáltunk gyakorolni ellenfelünkre, feltoltuk a védekezésünket és ennek eredménye, hogy már a második félidő elején két percen belül két gólt is szereztünk, utána pedig jött még négy! Játékosaim remekül játszottak, mind védekezésben és támadásban szervezetten futballoztunk, az első tizenöt percet leszámítva uraltuk a játékot!!!

Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!"

 

U12-es bajnoki mérkőzés

Hévíz SK - Lurkó UFC 0:2 (0:0)

Szalai-Horváth Alex - Takács Máté, Somogyi-Rezner Máté, Paizs Péter, Haág Benjamin, Geller Marcell, Papp Máté, Hideg botond

Csere : Répcei Kristóf, Iszak Márk, Laczó Bálint, Grádwohl Kristóf,

Gólszerző : Laczó Bálint (2)

 

Catalin Azoitei edző : 

"Nagy élmény volt, hogy a találkozót a városi stadionban játszhattuk le.

Harcos, küzdelmes első félidő után a másodikban kihasználtuk a helyzeteinket és ezzel elhoztuk a három bajnoki pontot a fürdővárosból.

Gratulálok a gyerekeknek! Hajrá Lurkó!"

 

  • Csatolt dokumentumok